Zink Leon a 43. Christmas Race-en
Versenyzőnk, Zink Leon 2018-ban is részt vett a palamosi Christmas Race-en. Leon a mezőny első felében végzett, két osztrák edzőtársával együtt. Az első 12-be ők hárman fértek be a tenger nélküli országok versenyzői közül. Leon beszámolója következik:
Boldog Új Évet, BYC-esek!
Karácsony előtt egy hagyományos spanyol versenyen, a Christmas Race-n vettem részt Palamosban, Barcelonától északra, ahol 12. lettem 36 hajóból. Első nap jobban teljesíthettem volna, de egy borulás az első futamban erősen csökkentette az önbizalmamat, így itt csak 18-ként végeztem a közepesről nagyra erősödő szélben.
A két következő futam sem sikerült igazán jól. A verseny második napját nagyrészt a parton töltöttük, mert nem volt vitorlázható szél. Harmadik nap viszont újra erős szélben (ami időnként 30 csomót is elérte) három futam volt, ahol mind a három futamban az első 10-ben tudtam menni és ezzel felkerültem a 12. helyre.
Gratulálok az osztrák edzőtársamnak, Pirmin Sablatnignak, aki megnyerte a versenyt!
A karácsonyt otthon a családommal töltöttem Csopakon, majd visszarepültem újra Palamosba edzőtáborozni az osztrák Laser Radiál válogatottal, hogy felkészüljek a tavaszi válogató versenyekre.
Zink Leon