fbpx

Izolán kezdett Laser 4.7 csapatunk

Laseres csapatunk megkezdte a felkészülést a 2019-es szezonra. 4 fiatal vett részt az első Izolai edzőtáborunkon.

Karina, Rózi, Bence és Bende számára ennek edzőtábornak az elsődleges célja a tél alatt elfeledett mozdulatok felelevenítése és gyakorlása volt. Az időjárás is kedvezően alakult számukra.

„Végig napsütésben, és 5-15 csomós nyugati szélben vitorláztunk három napon keresztül.” -írta Csomesz beszámolójában. 

A délutáni időszakban megérkező és frissülő szelekben a hajóvezetés és a manőverek voltak a napirenden. A fiatalok az első pillanattól kezdve motiváltan és összeszedetten végezték a feladatokat.

Csomesz elmondása szerint nagy öröm volt hogy a tábor kezdetén is elég magas szintről tudtak indulni. A mozdulatok és az érzések gyorsan visszajöttek, csak a mozgások sebességét és pontosságát kellett többet csiszolni.

Remek négy nap volt így elsőre. Reményeink szerint rövid időn belül újra vízre szállnak versenyzőink.

Köszönjük Csomesznek a beszámolót!