Magyar sikerek a 2022-es DN Világ- és Európa-bajnokságon

Interjú legifj. Pataki Attila Istvánnal, a Magyar DN Jégvitorlás Osztályszövetség Nemzeti Titkárával, az IDNIYRA-Europe Főtitkárával, klubtársunkkal

Mikor és hol rendeztek még DN Világ- és Európa Bajnokságot?

A DN a Világ legnépesebb jégvitorlás osztálya. Jelenleg közel 20 országban vagyunk jelen, kiterjedt flottákkal Észak-Amerikában, Európa-szerte, valamint Észak-Ázsiában, de történtek már kísérletek a sport meghonosítására Dél-Amerikában és Új-Zélandon is.

Az osztály Világbajnokságát felváltva rendezik meg minden páratlan évben Észak-Amerikában, valamint páros években Európában az adott kontinens-viadallal karöltve.

Észak-Amerika bajnokságot 1953-, Európabajnokságot 1966-, Világbajnokságot (Gold Cup) pedig 1973-óta tartunk minden évben. Az USA-ban és Kanadában jellemzően a Nagy Tavak környékén rendezik meg az ottani bajnokságokat, de volt már példa rá, hogy az Atlanti Óceán öblei, vagy akár Montana víztározói adtak otthont az eseménynek.
Európában jellemzően Varsótól északra, a lengyel Mazúri-tóhátság, a befagyott Balti-tengeröblök, valamint a Skandináv-félsziget megannyi tava biztosított jeget az esemény megrendezéséhez az elmúlt több mint fél évszázad során. Közép-Európai Régióban a csehországi Lipno-i víztározón (2001 EB, 2008 VB&EB), Ausztriában a Wallersee-n (1996 EB) és a Fertő-tavon (1966 EB, ’68 EB, ’79 EB, ’96VB, 2010 VB&EB), valamint hazánkban a Balatonon (2004 VB&EB+ifjúsági VB&EB, 2017 EB) is sikeresen bonyolított le az európai osztályszövetség színvonalas eseményeket az adott ország nemzeti flottájával (esetünkben a Magyar DN Osztályszövetséggel és a BYC-cel) közösen.

A jégvitorlázók nagyon szívesen jönnek hozzánk Magyarországra, mivel megfizethetőség mellett itt februárban (is) hosszabbak a nappalok, általában kellemes az idő és így több futamot lehet kihozni egy versenynapból.

Egyik különlegessége a sportnak, hogy míg a Világ- és kontinensbajnokságok ideje előre meg van határozva, újabban a helyszín az utolsó pillanatig kérdéses, sőt megesik, hogy két futam között is vándorol a 150-200 fős verseny akár többszáz kilómétert.
Ez történt idén is, amikor végül a Norvégiában kötöttünk ki Február 19 és 26 között.

Hogyan jutottatok fel a messzi északra? Miért kellett ennyire messze menni?

Másik különlegessége a sportnak, hogy nagyon speciális körülmények együtt állása szükséges egy sikeres esemény lebonyolításához. Míg a „lágy-vizi” vitorlázásnál elégséges biztosítani (a megfelelő parti infrastruktúra mellett) a vizet és a szelet, nálunk „kemény-vizi” vitorlázóknak a szél mellett a jég szerkezete (átlátszó-fekete, buborékos hójég, esetleges sósvizi jég), vastagsága (edzéseknél 10cm, nagyobb versenyeknél 15cm+), kora (mennyire van megrianva, töredezve) és felületének milyensége (durva, sima, puha-olvadó, lyukak, turzások és rianások helyzete) is bonyolítja a verseny megrendezézés. Továbbá figyelembe kell venni a jeget alulról mosó (és azt így elvékonyító) áramlatokat, melegítő zátonyok jelenlétét, a verseny közbeni meteorológiát, azon belül kiváltképp a hőmérsékletet (-5°C alatt a nagy sebesség miatt fagyási sérülések kockázata) és az esetleges ráhulló csapadék halmazállapotát. Ezek a tényezők, valamint a változó és egyre szélsőségesebb éghajlat gyakran olyan világvégi helyekre kalauzolnak minket, ahová normál esetben álmodni se mernénk.

A jég állapotát folyamatosan figyelemmel kísérjük. Ezt egyrészről az Európai Űrügynökség 1-2 naponta frissülő műholdképei, másrészről a kiterjedt jégvitorlázó hálózatunk önkéntes „jégkutatóinak” személyes mérései és jelentései teszik lehetővé. A végső helyszínről az Európai Osztályszövetség Commodore-ja (elnöke) dönt legkésőbb 3 nappal az esemény kezdete előtt, személyes szemrevételezés után. Jelenleg ezt a pozíciót édesapám tölti be.

A 2021-es COVID miatt elhalasztott versenyszezon után, 2022-ben a „szervező-ország” Svájc volt, de mivel a klímaváltozás miatt már egy ideje náluk sem fagynak be rendesen a megfelelő méretű tavak, így a versenyt – a lengyel osztályszövetséggel egyeztetve – a Mazuri Tavakra terveztük. Sajnos, mivel Lengyelország idén tapasztalta történelme egyik legenyhébb telét, a klímaváltozás ennek is keresztbe tett. A lengyel bajnokságot is költöztetni kellett, amit nem kevés szervezés után a litván Rekyva tavon tudtak csak megtartani. Hasonlóan, nekünk sem volt megállás Lengyelországban, hanem haladtunk tovább észak felé.

A jégvitorlás-sport rendkívül sok ágon kapcsolódik az autóiparhoz. Kezdve azzal, hogy Amerikában az autógyártás központja is javarészt a Nagy Tavak környékén található, ebből adódóan a DN-t is úgy tervezték Detroitban a múlt század 30-as éveiben, hogy könnyen szállítható legyen bárki által akár tetőcsomagtartón, egészen addig, hogy a sportnak egy tetemes részét a helyszínre való eljutás teszi ki, ami hosszas utazást igényel.

Az útra eredetileg a BYC és az MVSZ kisbuszával készültünk, de mivel az az utolsó pillanatban ki lett adva egy másik csapatnak, így a klímatudatosság jegyében – életünkben először – egy tisztán elektromos autóval vágtunk neki a közel 5000 kilométeres útnak. A szánokat a tetőcsomagtartóra szerelve, nem éppen aerodinamikusan, 150-200 km-re visszacsökkent hatótávval, a töltéshez szükséges előre megtervezett 20-45 perces megállókkal kényelmesen elautóztunk. Varsó (PL) – Rekyva (LT) – Haapsalu (EST) érintésével, útközben megvizsgáltuk a lehetséges helyszíneket és végül átkompoztunk a svédországi a Hjälmarenre, ahol tökéletes tükörjég fogadott minket. Kitűnő 2 edzésnap után svéd szokás szerint elkezdett esni a hó…
Az akkor még félcentis porhóban megtartott megnyitót, valamint az első, könnyű-szeles versenynapot hihetetlen magabiztossággal kezdte a magyar csapat.

Hány fős volt a magyar csapat?

Hamrák Péter (Hamy) (SVE) nagy sikert aratott: a flottában megszerezte élete és Magyarország első futamgyőzelmét!
B flottában jómagam (Pataki Attila István) 14., Pataky Attila (BYC) 23., míg Hegyi Márton (TVSK) egy diszkvalifikáció miatt 47. lett, szerencsére ezt a futamot később ki tudta ejteni.
Velünk tartott még húgom, Pataki Anna, akinek ezeket a csodás fotókat köszönhetjük.

 

Bemutatnád kérlek, hogy zajlik egy jégvitorlás verseny, miben különbözik a nyári vitorlázástól? Mi volt a legnagyobb sebesség, amelyet elértetek?

A rajt nálunk egy álló-start: egy kifeszített drótkötél elé kijelölt helyekre felsorakozva – középről jobbra páratlan, balra pedig páros rajtpozíciók szerint történik a rajteljárás. A rajt után az első 100 méteren belül – az alsó pályajelig – eszeveszettül tolva próbálunk minél több kezdeti sebességet, valamint magasságot szerezni. A dollymarkos up-down pályán a kreuz-szakasz hasonlít a sima, nyári vízi vitorlázáshoz. A különbség csak annyi, hogy a minimális súrlódás miatt a menetszél hozzáadódik a valós szélhez, így jóval élesebb szögeken és nagyobb sebességgel tudunk felmenni a szélfelöli bólyához, akár a szélsebesség 5-szörösével, ami átlagosan 50-60km/h. A szél felé haladó hajónak mindig útjoga van. Amikor felérünk, kezdődik az igazi kapaszkodás és a „csúzli”. Mivel bólya-vételnél a rövid félszeles szakasz miatt a hajó felgyorsul, pár másodperc alatt akár 80-100km/h-s sebességgel és száguldhatunk lefelé (bár korábbi versenyeken állítólag mértek 140km/h is rövid ideig!). Ilyenkor a látszólagos szél miatt a lefelé jövő szakasz is kreuz, hasonlóan a Foiler és Katamarán osztályokhoz. A nagy sebesség miatt fontos különbség továbbá, hogy lejtmenetben a nyárival pont fordított, a valós széltől tompábban haladónak van útjoga! 3 kör után befutunk az alsó pályajel és a versenyzsűri közötti képzeletbeli kapun. A kifeszített drótkötelet nem elkaszálva, hanem megkerülve szélbe-állunk szögescipőnkkel fékezve.

Milyenek voltak az időjárási viszonyok?

Más- és harmadnapra közel 30cm-nyi hó esett, így továbbállt az utazó cirkusz a norvégiai Storsjøen irányába, ahonnan csodával határos módon csak pár milliméteres hóról érkezett hír.
Itt sikerült befejeznünk a VB-t, amit végül a Moly, valamint A-Class Katamarán osztályokból talán egyeseknek ismerős lengyel Robert Graczyk nyert. Hamrák Péter sporttörténelmet írva megszerezte Magyarország első ezüstérmét (!), a bronzt pedig mindenki meglepetésére a később Ifjúsági Világ- és Európabajnoki címet is bezsebelő svéd Oskar Svensson nyerte. B Flottában Hegyi Marci korábbi hátrányát ledolgozva 15., jómagam (Pataki Attila István) 23., Pataky Attila 33. lett.
Extrém időjárás – melegfronti orkán erejű vihar, eső, majd fagy – és 2 nap pihenés után ismét tökéletes jég és szélviszonyok között egy nap alatt megtartottuk az Európabajnokságot, amit lengyel fölénnyel zártunk: életében először Lukasz Zakrzewski nyert, mögötte szorosan bátyja Tomasz, a bronzérem pedig Jarek Radzkié lett. Az A csoportban Hamy az előkelő 7., Hegyi Marci 25. helyet harcolta ki, B csoportban én (Pataki Attila István) 11., apám (Pataky Attila) 14. lett.

Összességében az eddigi legsikeresebb szezonját zárta a Magyar Jégvitorlázás.

Mi a következő terv a programotokban?

Pihenés és munka. Az Európai szövetségben betöltött pozíciónk miatt mi egész évben „jégvitorlázunk”. Áprilisban lesz egy ún. „Nemzeti Titkári Értekezlet”, ahol előkészítjük a következő évi jeges-szezont.

Pataki Anna Nóra további fotói, valamint több információ az osztályról elérhető a DN Jégvitorlás Osztályszövetég weboldalán.

Kérlek, iratkozz fel és kövess minket az alábbi csatornáinkon:

jegvitorlazas.hu | facebook | YouTube

idniyra.eu | facebook | YouTube