fbpx

Nanjing-i helyzetjelentés az első két versenynap után

100_0001 „Az első versenynapon gyenge szélben vitorláztak 2 futamot a fiatalok. A körülmények nem túl „ideálisak”. Ennyi erővel az asztal mellett is eldönthetnénk kockával a helyezéseket.
A délelőtti futam szörnyű helyen volt. (2-4 csomó, 30-70 fok) Itt mindkét versenyző gyengén szerepelt. Mári 19., Joni 22. helyen futott be.

A második futamra átköltöztünk a másik pályára. Itt egy fokkal reálisabb volt a szél: a rajtnál 7 csomó, 30 fok, a befutóban 1-2 csomó, 70 fok.
Ebben a futamban Joni 5., Mári 27. helyen ért célba – sajnos a befutóban kapott egy büntetést.

Összetettben Joni a 15., Mári a 25. helyről várja a második napot.”

„A második napon végre az „A” pályára került a Byte csapat. Természetesen reggel most sem fújt a szél, így halasztással kezdtünk. 11 óra körül mindig elkezd fújni valami kevés szél. Rá is mozdult a rendezőség. 2-4 csomós szélben rajtoltak a lányok először. Mári magára talált ebben a futamban, 4. helyen vitorlázott végig. Joni nem volt ilyen jó pozícióban (15), mikor a teljesen irreálissá vált futamot törölte a rendezőség.
Délután 16 óráig kellett várni a szélre. Ekkor rajtolt az első futam. 5-7 csomós szél. Mári gyengébb rajt után jobb oldalon vitorlázva remekül hozta a saját oldalát. Parádés 4. helyen ért célba. 


Joni sebessége a cirkáló szakaszokban nagyon kevés, ezt a bőszelekben kompenzálja. 25. és a 10. hely között ingázott a futam alatt. Szerencsére bőszeles a befutó, így a 12. helyen sikerült befutnia. 


Második futamra gyengült a szél, 3-5 csomó köré. Nagyon csíkos volt. Mári rajtja most sem sikerült jól, 19. helyen ért fel. Hátszél végére 12. lett. Bőszelekben folyamatosan dolgozta magát előre és a 10. hely lett az övé. A tegnapi nap után hatalmas előre lépés. Összetettben a 16.


Joni ismét nem találta a sebességét, és 26.-nak érkezett az első bójához. Folyamatosan jött előre, de a befutó előtti hátszélben lépett igazán nagyot előre. Ő is 10. helyen ért célba, ezzel az összetett 11. hely az övé. 


Ma jól teljesített a csapat a számukra ideálisnak nem nevezhető viszonyok között.
A vitorlás helyszín alkalmatlanságát leszámítva a korai kelés és az utazás zavarja a csapatot egy kicsit, de lassan megszokjuk az 5.30-kelést.”

Jó szelet, sok sikert kívánunk!

Képgaléria és rövid hírek a BYC Facebook oldalán.