fbpx

Diákolimpia – Op-s megvilágításból

DOBence beszámolója a Diákolimpiáról

Zsombi első futamgyőzelme

Forró nyári nap, lengedező keleti és 69 optimistes kezdte meg pénteken a II. Diákolimpiát itt Füreden, a Szövi rendezésében. Mi 9 versenyzővel mentünk, tele önbizalommal. A Soma, Tutti és Zsombi az első 10be szeretett volna kerülni, a többieknél a szép vitorlázás és az eddig tanultak kamatoztatása, esetleg 1-1 jó futameredmény volt a cél.
Első nap jó messze kivitt minket a rendezőség, majd belevágtunk. Zsombi kiválóan rajtol és az élre állt, majd ügyes vitorlázással tartotta előnyét. A második hátszélben ugyan Mátéka (Jeney Máté) elment neki, de sikerült visszavenni az első helyet és megnyerni élete első futamát. Tutti és Soma szép vitorlázással 20 körül jöttek be. Bende 27. lett, ami kiváló eredmény számára, Chiara, Dani és André remek első szakasz után szép számú versenyzőt utasítottak maguk mögé.

Jött a második futam és az izgalmak, mert nem túl fényesen sikerült Zsombi rajtja, de nem adta fel, Soma és Tutti szépen el tudtak indulni, csak leállt a szél. Kicsit szenvedve, de rövidítéssel befutottak az első kör végén kreutzban. Zsombi 10., Soma 18., Tutti 27., Chiara, Bende, Dani és André kicsit elvesztek a mezőnybe a leálló szélben. Pénteken már nem sikerül több futamot tartani, így aránylag hamar mehettek a gyerekek játszani és pihenni.

Szombat reggel nem gyenge, délkeleties szélben kezdtük a harmadik futamot, annak reményében, hogy jó vitorlázással Tutti és Soma is be tudja verekedni majd magát a legjobb 10-be (Zsombi abszolút 3. helyen állt ekkor). Tutti szépen indult és 15.-nek ért fel a bójához, amit meg is tartott a futam végére. Soma közepesen rajtolt, nehezen tisztázott, de felért 30-on belül, majd befutott 29-nek. Zsombi pocsékul kezdett, be is ragadt és csak a „kicsik” után ért fel 50 körül, de nem adta fel, így 20. hely lett a végére. Dani elsőre benézte a bóját, így „kopp bal”, de a szél is erre fordult és felért egyharmadban (meg is lepődött… ), sajnos még nem tudta megtartani, na majd ha belejön. André sajnos lebetegedett, így kihagyta a további napokat.

Jött a 4. futam, fordult a szél délfelé, majd nyugatiasodott. Soma, Tutti jól jött el és fel is értek 10-ben, Zsombi 30 körül. Hátszélben Tutti benézte a jelhelyet, így bukott kb 10 pozíciót, 18 a vége. Zsombi óriás küzdő és feljött a 6. helyre, Soma 9-nek futott be. Márk 39. és nagyon mosolygott, Fanni és Chiara 46. és 49. hellyel szintén, bár ők mindig vidámak . Bende 49., aminek ő nem nagyon örült, mert sokkal jobbat szeretett volna (szerintem szép teljesítmény). Dani már fáradt volt, még szoknia kell a sorozatterhelést, így az ő futameredményei már szerényebbek voltak.

Jött a selejtező utolsó futama, frissülő délnyugatiban. Ekkor már majdnem 6 órája voltunk vízen, így nem csoda, hogy elfáradt a csapat, ami a rutintalanabbak eredményén meg is látszott. Soma szépen rajtolt, Tutti közepesen, Zsombi megint beragadt. Első kreutzban 15. körül, Tutti kb 40, Zsombi majdnem 60. Nem voltam túl boldog, de lesz még jobb, nincs még vége, max. ez lesz a kiesője. Tutti fejben sajnos elfáradt, így neki maradt a 43. hely, Soma kicsit javított így bejött 14-nek, Zsombi ismét nagyot ment, óriási feljövő ismét és még Somát is megelőzve 13-nak futott be. Kifelé vitorlázva nagy számolgatás, de inkább relax 7 és fél óra vízen lét után. Este jött az öröm és a szomorúság… Zsombi 5. helyen, Soma pedig 10-ként jut be a Medal Rece-be, Tutti sajnos csak 12. Kis izgalom maradt még aznapra, mert a Jury tömeges óvással akart példát statuálni (33 op-st óvtak rajt zavarása miatt összesen 3 futamból…), de végül is szóbeli figyelmeztetéssel megúszta a csapat, csak néhányak kaptak 1-1 büntetőpontot.

Vasárnap friss délnyugati és jöhet a legjobb 10 éremfutama. Nagy izgalomban kezdték a fiúk a bemelegítést és vágtak neki a rajteljárásnak. Jó, tiszta rajtok és szépen haladtak felfelé, de sajnos fegyelmezetlenek voltak és nem is figyeltek eléggé a többiekre. A futamban 8. és 10. helyen végeztek. Ezt most kicsit elizgulták, de ez volt az első jó eredményük és szoros versenyük. Na de majd nézzük meg később őket…

Összességében jól teljesített a csapat, mindenki elégedett lehet az eredményével (gyakorlatilag az egész op mezőny itt volt). Sikerült 1-1 jobb egyéni és egy kiugró eredmény is elérni. Megvan a csapat, az én edzői, na és persze Zsombi első futamgyőzelme! Haladunk tovább, a következő nagy versenyünk az OB lesz.

Bence