Dragonos magyar sikerek nemzetközi versenyeken
Jól vitorláztak a magyar Dragonok a múlt heti nemzetközi regattákon, a Garda-tavon és ezzel párhuzamosan, St. Tropezban. A világbajnoki negyedik helyezett Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly trió nyolcadik lett aGarda-tavi Hans-Detmar Wagner emlékversenyen, amelyen rajthoz állt a nemzetközi flotta krémje. Fecóék a hatodik futamot megnyerték, így ismét igazolták, hogy stabilan ott tudnak vitorlázni a legjobbak között.
A versenyt az orosz Dimitrij Szamohin nyerte a brit Lawrie Smith (2011 világbajnoka) előtt. A 47 hajóból álló mezőny erejét mutatja, hogy a frissen sült világbajnok Klaus Diderichs csak a hatodik helyen végzett, éppen megelőzve a hely specialistáját, a német Vinci Hoescht, aki pedig évek óta egyeduralkodó volt itt.
A Garda-tavi versennyel párhuzamosan nemzetközi ranglista-verseny zajlott a franciaországi St.-Tropez-banis. Itt a magyar bajnok Gömbös Lóránd, Horgos Tamás, Futó István egység vitorlázott kiválóan a 21 hajós mezőnyben. Három futam után még vezettek is, végül összetettben a hatodik helyet szerezték meg. A versenyt a brit Gavia Wilkinson-Cox nyerte. Itt is igen erős mezőny gyűlt össze, például egy korábbi világbajnok, a német Malte Philipp is csak a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Gratulálunk!
Forrás: dragonclass.hu