fbpx

Magyarok az OP VB-n – Korchmáros Sári kalandjai

op vb

A hétvégén haza érkeztek az Optimist Word Championship 2013 magyar résztvevői. Korchmáros Sára BYC-es versenyző mellett Tenke Áron és Tóth Levente képviselte Magyarországot.

A kétszer három napos versenyt egy csapatverseny és egy pihenőnap szakította félbe. A csapatversenyben öt fős csapatok indultak, jó néhány ország, így a magyarok sem, tudtak ebben részt venni létszámhiány miatt.

A Gardára jellemző kiváló, néha kicsit változó szélviszonyok mellett 10 futammal zárult a verseny.

A Csapat Világbajnokságot a singapuriak nyerték megbízhatóan hozva a kiváló eredményeket az első perctől kezdve. A világbajnok, a bronz érmes és a legjobb lány is közülük került ki. Bár a magyar gyerekek nem éppen az élmezőnyben végeztek, azért jó volt látni, ahogy dolgoztak és megállták a helyüket a világ legjobbjai között.

Az élmény minden esetre egy egész életre szól. Egy ilyen verseny, ahol a világ minden pontjáról érkező gyerekek versenyeznek, barátkoznak, játszanak együtt, felejthetetlen.

Egy kis ízelítő a rendezvény hangulatából: http://www.youtube.com/watch?v=rvIP_pRegy0

Az eredménylista pedig itt olvasható: http://www.fragliavelariva.it/regatta/1042/view

Gratulálunk a magyar csapatnak!