fbpx

Rangos elismerés Finánczy Györgynek és Sipos Péternek

kituntetes

A dr. Kamuti Jenő által vezetett Magyar Fair Play Bizottság döntése alapján, három kategóriában, 11 díjazottnak adták át az idei Fair Play-díjakat kedden, a MOM Kulturális Központban megrendezett ünnepség keretében. Kamuti Jenő köszöntőjében elmondta: az etikai, erkölcsi és gazdasági válsággal való küzdelem mellett a sport jelent kapaszkodót az ember életében.

A Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke visszaemlékezett: a nemzetközi szervezet ötven évvel ezelőtti párizsi megalakulását követően egy esztendővel később Magyarországon is magalakult a Fair Play bizottság.Az eseményen számtalan olimpiai érmes versenyző és sportvezető mellett részt vett Borkai Zsolt, a MOB elnöke, dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint a vendéglátó kerület alpolgármestere, dr. Váczi János.

Vitorlás sportágban is két díjat osztattak ki:

Életmű kategóriában Fináczy Györgyöt  Trófeával díjazták.

A nemzetközileg is sikeres versenyzése során, mindig sportszerűen, a szabályok maximális betartásával, minél jobb eredmények elérésére törekedett. 1970-ben Dublinban, az olimpiai FINN hajóosztályban rendezett Európa-bajnokságon, a nyílt tengeren a hajójából kiesett, az életéért küzdő, spanyol Gerardo Seeligert mentette ki a saját biztonságának kockáztatásával, ezért 1970-ben nemzetközi Fair Play díjat kapott.Európa-bajnoki bronzérmes, az 1964-es tokiói olimpián 13., Münchenben 8. helyezést ért el. 70 évesen is aktív versenyző, sokszoros magyar bajnok, a sportág „nagy öregje”.Önzetlenül segítette versenyzőtársait és riválisait. Számos fiatal sportolónak, olimpikonnak nyújtott szakmai, technikai vagy anyagi segítséget; részt vállalt a sydney-i és az athéni olimpiára készülő versenyzők felkészítésében. A hazai olimpia osztályokba tartózó versenyhajó-építésben és fejlesztésében is aktívan közreműködött.A csopaki Kereked Vitorlás Klub egyik alapítója, későbbi elnöke. Az utóbbi 33 évben aktívan részt vett versenyek szervezésében, vízi-, és jégen történő mentésben, sok fiatalnak segített megszerettetni a Balatont és annak jegét is.

Szintén Életmű kategóriában Sípos Péter Diplomát vehett át.

A Velencei tó „őrangyala”, vitorlázásban a finn osztályszövetség titkára. A Velencei tónál bármikor, ha valaki segítségre szorul, elsősorban rá számíthat. Ez nem feladata, ezért fizetséget nem kap. Saját énjéből fakad.A példaértékű mentalitására reggelig sorolhatnánk az eseteket, most csak egyet elevenítsünk fel. Beliczay Tamás jégvitorlással rohant bele a tavon egy meleg forrás jégmentes területébe. Sikerült kimásznia, de a következmények felszámolására nem maradt ereje. Ő azonnal a helyszínre sietett és két társával, 1,5 óra munkával, dacolva az időjárással és a körülményekkel megoldotta a helyzetet, önzetlenül segített.  Ő ilyen mindig és mindenkivel, miközben aktív versenyző, edző és szakosztályvezető egy személyben.  Mindig örömmel tölti el, ha valakit megnyer vagy megtart a magyar vitorlás sportnak, nem véletlen, hogy az ő titkári tevékenysége meghatározó az olimpiai finn osztály példamutató nagy létszámának kialakulásában és a nemzetközi szerepvállalásának növekedésében; de sokat tesz a jégvitorlázás népszerűsítéséért, annak biztonságos műveléséért.

Szívből gratulálunk az elismerésekhez!

Forrás: www.mob.hu