Csomesz beszámolója az izolai versenyről
Nagy reményekkel vágtunk neki ennek a versenynek. Gondoltuk többet nem lehetünk olyan „szerencsések” az időjárással, mint az előző két versenyen.
Tévedni emberi dolog. A verseny első két napján csak a partról kémleltük a vizet, hogy mikor mehetünk már. Ez egy kicsit túlzás, mert az esőtől és a párától nem nagyon láttunk ki a kikötőből. Harmadik napon látva szenvedéseinket az égiek, megkönyörültek rajtunk. 10 csomós keleties szélben mentünk vízre. Ez a szélerő folyamatosan erősödött 20 csomóig. Az iránya a végére erőteljesen észak felé fordult.A rendezőség három gyors futamot tartott, az ideálisnak nem igazán mondható 5 fokban és esőben. 6 nemzet 30 versenyzője között 3 BYC-es fiatal is küzdött a jó helyezésekért.
Közülük Edelényi-Szabó Viktor alkalmazkodott legjobban a körülményekhez. Az első futamban szerzett 4. helyét sajnos nem tudta többet megismételni, de így is az előkelő 7. helyen fejezte be a versenyt.
Érdi Mári gyengébb rajtok után fokozatosan jött fel a mezőnyben. A második futamban ez az első helyezéshez volt elegendő. Sajnos a a harmadik futamban jó pozícióban vitorlázva közelebbről is megtapasztalta a tenger hőfokát. Ez nem lendített az eredményén. Ennek ellenére is a 9. helyen tudta befejezni a versenyt. Ez a lányok között a 4. helyet jelentette.
Galgóczy Tomi remek rajtjaival vetette észre magát. A jó rajtot csak az első szakasz feléig követték a jó megoldások. Sajnos onnantól fokozatosan csúszott vissza mezőnyben. A tudásának csak nagyon kis részét mutatta meg ezen a versenyen. A 24. helyen zárta a versenyt.
Reményeink szerint itthon kellemesebb körülmények között készülhetünk a további megmérettetésekre.
Köszönöm a fiataloknak a sok megpróbáltatás ellenére is az optimista hozzáállásukat: Csomesz