Dockyard Kupa Balatoni Évadzáró
Csendes őszi időjárás, ködfoltok és várakozás: csodás ősz végi időjárásban, ám szél nélkül zajlott az évad utolsó kishajós versenye a Balatonon.
Az utánpótlás és olimpiai osztályok részére kiírt regattára 9 osztály 136 versenyzője adta le a nevezését, de végül voltak olyan versenyzők, akik a két nap leforgása alatt futam nélkül térhettek haza.
Szombaton szikrázó napsütésben, ezernyi színben pompázó hulló falevelek táncát nézve vette kezdetét a nap, ám a reggeli keleti szélben történő vízre szállást követően a mezőnyre ereszkedő köd tréfálta meg a gyerekeket, s tette némiképp izgalmassá az egyébként meglehetősen unalmas, szél nélküli vízi várakozást. Főként akkor vált izgalmassá a halasztás, amikor a várakozó ifjúsági mezőny vitorlásai között egyszer csak a tejsűrűségű ködben feltűnt egy menetrend szerinti hajó, mely hasonló meglepettséggel észlelte a hirtelen előtte feltűnő piciny Optimisteket…
Vasárnap aztán ismét a köd uralta a délelőttöt, majd pár órás halasztást követően először az olimpiai osztályok, majd bő fél órás késéssel az ifjúsági versenyzők is vízre szálltak, hogy enyhe keleti szélben versenyezzenek még egyet utoljára. Sajnos azonban a keleties szél szép lassan megfogyatkozott, majd teljesen megállt, így a korábban vízre merészkedő B pálya versenyzői még csak-csak beértek, ám a fiatalabbak már csak pályarövidítéssel tudtak célba érni, hogy mégiscsak elmondhassák, hogy versenyeztek egyet utoljára az október végi Balatonon. A legkisebbek számára azonban még ezen szélcsendes futam sem adatott meg, ugyanis a rajteljárásig sem sikerült eljutniuk mielőtt a szélcsend elhatalmasodott a vízen.
A 420-as osztály győzelmét a Borsos Gergő – Simó Márton, a 470-ét a Margitics Botond – Serke Áron, a Cadet-et a Kanyicska Márk – Nagy Nátán kettős szerezte meg, míg F18-ban Váradi Szabó János és Petheő Tamás állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Finn dinghyben Huszár Géza, Laser Standard-ben Tomai Balázs, Radiálban Szilasi Bence, Laser 4.7-ben pedig Vadnai Jonatán nyakába kerülhetett az év utolsó arany érme.
A széltelen hétvégét, s az azt követő, ám még mindig iskolai szüneti két napot a Laser 4.7 és Radiál ifjúsági versenyzők közös edzőtáborozásra is hasznosították, melyet Berecz Zsombor többszörös magyar bajnok, s olimpikon Laser-es versenyző, valamint Csomai József tartott számukra az MVM SE szervezésében. A gyenge légmozgás ellenére a fiatalok kiváló technikai feladatokat végezve, számos Laser-es fortélyt bemutató előadással tarkítva, megannyi tapasztalattal gazdagodva zárhatták a hosszú hétvégét, s búcsúztathatták el a balatoni vitorlás szezont.
Eredmények: http://www.hunsail.hu/files/303966/DOCKYARDKupa_evadzaro_2012_ered.doc
Galéria: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151205225398972.475418.308535198971&type=1
Forrás: Eszes Bernadett