Elkészült a 2018-as versenynaptár
Szerdán megtörtént a 2018-as versenynaptárról szóló egyeztetés. Olyan menetrend készült, amelyben nincsenek kezelhetetlen ütközések. Most már csak egyetlen feladat maradt hátra, amelynek határideje 2018. január 31.
“A Magyar Vitorlás Szövetség egy új, pontosabb munkamódszert dolgozott ki a versenynaptár összeállítására, és ennek köszönhetően sokkal hatékonyabb lett a folyamat, amelyben az MVSz elnöksége, a tagszervezetek és az osztályok képviselői vettek részt. Az új módszerrel elértük, hogy nincsenek kezelhetetlen ütközések a 2018-as menetrendben” – közölte a versenynaptárról szóló szerdai egyeztetés után Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, aki egyúttal köszönetet mondott az érintetteknek.
Kőbe van vésve, de az osztálykapitányoknak még van feladatuk
A most elkészült és publikált versenynaptárban újabb versenyek már nem kapnak helyet, de van azért még munka. Nevezetesen a hajóosztály-szövetségek és a klubok egyeztetnek arról, hogy mely versenyeket jelölik ranglistaversenynek. Az MVSz titkársága a bejelentéshez szükséges űrlapokat már eljuttatta az osztálykapitányoknak, akiknek ezeket 2018. január 31-ig kell kitöltve visszaküldeniük.
forrás: Hunsail
A 2018-as versenynaptár elérhető a Magyar Vitorlás Szövetség oldalán. Aki pedig kizárólag a BYC rendezésében megvalósuló versenyekre kíváncsi, megtalálhatja azokat eseménynaptárunkban, vagy a http://bycold.digitalwave.hu/regattak/ oldalon.