Erste Private Banking Dragon OB
Az utolsó futam rendesen felborította a papírformát.
Az elmúlt héten a BYC rendezésében zajlott az idei év Dragon Országos Bajnoksága. Az utolsó futamban a kezdetben 18 csomós szél a második körre szinte teljesen leállt és ez rövidítésre kényszerítette a rendezőket. Az addig magabiztosan vitorlázó Luca (Kis-Szölgyémi -Kiss-Vezér) behúzta a kieső futamát, ami önmagában nem lett volna még baj, de a harmadik futamban már volt egy korai rajtjuk. Ezért ezt a 9. helyet nem tudták kiejteni. Így a végére az abszolút győzelem mellett elbukták a magyar bajnoki címet is.
Az abszolút győzelmet a német hajó (Reemtsma-Reemtsma-Jensen) nyerte a bajnokságot, míg a magyar bajnok a Jampec (Gömbös-Horgos-Futó) lett. A bajnoki menetelésben a Freya (Náray-Wonke-Ikrényi) végzett a harmadik helyen.
Sipos Péter a verseny rendezője viccesen elmondta, hogy jó is, hogy vége a bajnokságnak, mert az első naptól kezdve mindig egy futammal kevesebbet tudtak vitorlázni és éppen elfogyott.
Nyolc futam után a végeredmény
Fotó: Mag Andi
Forrás: Sailing.hu