IN MEMORIAM id. Berta Lajos

Megdöbbentem, amikor meghallottam, hogy id. Berta Lajos a Balatonfüredi Yacht Club nyugdíjas tagja, illetve az 1950-ben alakult elődünk, a Balatonfüredi Vasas egyik alapító tagja váratlanul elhunyt. Nem rég még a Lada Szamarájával vitt le a klubba, és most búcsú nélkül itt hagyta a Balatont, szülővárosát, vitorlázó társait és a klubbot.

A múlt század 40-es éveiben kezdte tanulni a hajóasztalos szakmát a füredi hajógyárban olyan mesterek keze alatt, mint Horváth Miska bácsi, többszörös magyar bajnok 30-as cirkálóban. Érdekelte a hajóépítés és ezen keresztül kíváncsi volt, hogy milyen is egy vitorlás, ha vízre kerül. Buzdította erre Németh Pista bácsi is, és 1946-ban már kalózban kezdett vitorlázni. Vérévszeré vált a vitorlázás. Nagyon megszerette ezt a hajóosztályt és Horváth Pista legénységével nem hagyott ki volna egy versenyt sem.

Az 50-es években Pistával egy kis zenekart is alapítottak: Lajos hawai gitáron játszott és nem volt olyan klub társ összejövetel, hogy nem ők adták volna a talp alá valót. Segítőkész sporttárs volt, kiváló humorral mindig vidámságot teremtett maga körül.

A vitorlázáshoz való vonzódását mások is észrevették, így 1951-ben és 1953-ban a Nemere II-re meghívta legénységnek Németh Pista bácsi és így két alaklommal is ott volt a Kékszalag győztes hajó fedélzetén.

A 60-as évek elején az akkoriban megalakult Vörös Meteornak a gondnoki állását vállalta el. Kilépett a Vasasból és átigazolt új egyesületébe. Több évtizeden keresztül volt elismert gondnoka és versenyzője a Meteornak. Jól jártak a nagy tudású hajóasztalossal és versenyzővel.

Nem hagyta abba a vitorlázást. Most már nem kalózzal, hanem a Rabonbán 30-as cirkálóval versenyzett. Több bajnokságot is nyert, és 1969-ben – azon a viharos Kékszalagon – elsőnek futott be, és felhúzhatta a Rabonbán árbocára a szalagot. Imádta a Rabonbánt!

Sajnos az idő eljárt felette, és nyugdíjba vonult. Elhagyta a Vörös Meteort. Nagyon megviselte szeretett feleségének halála.

A füredi Vasasra mindig jó szívvel gondolt, kereste a valamikori sporttársak társaságát, és anekdotázva emlékezett arra az időszakra, amikor még mentő motorosok sem voltak, és kalózzal nagy viharban végigmentek a Földvár-Keszthelyin.

Beceneve Söce volt, ez még iskolás korában ragadt rá. Hosszú, széles vállú alakja közismert volt a vitorlázók körében.

Sajnos, elfogy a „régi” generáció. Hiányozni fog, az, aki még emlékszik élményekkel gazdagon a háború utáni vitorlás sport elindulására, és az igazi sport értéket jelent időszakra, amikor se mentő, se vontató motoros nem volt.

Nyugodj békében Lajos! Hiányozni fogsz, emlékedet megőrizzük!

Simon Károly