fbpx

Ketten az arany csoportban – Laser Radial EB

A belgiumi Nieuwpoortban zajló Laser Radial EB-n két vitorlázónk is bejutott az arany csoportba. A verseny első 3 napján 14-16 csomós D-DNY-i szélben, 20-30 m/perces erős áramlással kellett harcolnia vitorlázóinknak, mely több esetben a futam alatt váltott irányt, ezzel megnehezítve a különben sem egyszerű körülményeket.

Vadnai Benjamin aki Laser Radialos nemzetközi pályafutását ezen a versenyen kezdte meg, mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtva, csoportja élvonalában versenyezve, s az ötödik futamban – amikor is ötödikként szelte át a célvonalat – a kiemelkedő 31. helyről várja a döntő futamokat.

Bathó Péter szintén a csoportjának első felében versenyezve az arany csoport 54. helyezéséig jutott, míg klubunk 3. versenyzőjének Korchmáros Kristófnak a bizonytalan rajtainak köszönhetően ezúttal meg kell elégednie a bronz csoportos folytatással.

Az időjárás előrejelzés szerint a holnapi nap során erős széllel kell megküzdeniük a versenyzőknek, mely az utolsó két napra azonban mérséklődni fog, így reméljük versenyzőink a tőlük várható lehető legjobb eredménnyel zárják a regattát.