Michelisz Norbert ezúttal a vízen száguld
Az autóversenyző a Kékszalag-esélyes Principessa fedélzetén tehette próbára magát Nádas Tamás műrepülő bajnok társaságában
Michelisz Norbert igazi nagymenő a szárazföldön, elképesztő tempóban és profi hidegvérrel versenyez, de vajon miként állja meg a helyét a vitorlássportban? Erre a kérdésre talán még önmaga sem tudta a választ, amikor elfogadta a hajó csapatának meghívását egy kis edzésre. „Hatalmas élmény volt, egész nap izgultam, hogy mi lesz, mert még sosem próbáltam a vitorlázást.” – mondta Michelisz Norbert.„Legalább az kiderült, hogy nem vagyok tengeri beteg! Átadták a fiúk a kormányt, és így megtapasztalhattam, hogy milyen apróságokra reagál a hajó, és ebben a sportban is a finomságokon, a részleteken múlik minden. Életreszóló élmény volt, nem tudtam korábban, hogy mekkora munka van mögötte, de most nagyon jó volt belelátni. Sajnos a Kékszalagon nem tudok ott lenni, mert versenyem lesz, de biztosan fogok még vitorlázni!”
A srácok nagyszerűen összekovácsolódtak, pedig eddig is volt bennük valami közös: földön, vízen és levegőben egyaránt a TAG Heuer napszemüvegeinek védelmét élvezik mindannyian, így legalább a nap sugarai miatt nem kellett aggódniuk. A nagyszerű márka ajándékokkal kedveskedett a nagy találkozás alkalmából és a Principessa legénységét is ellátta minőségi napszemüvegekkel. Ezzel a TAG Heuer is a villámgyors hajó mellett tette le a voksát, minél jobb eredményekre sarkallva a fiúkat.
„A Principessa legénysége idén nagy dobásra készül. Célunk nem kevesebb, mint elérni minden hazai vitorlázó titkos vágyát, és a Kékszalag Nagydíj dobogójának legfelső fokára állhassunk. A Principessa a maga nemében egyedülálló jelenség. Komoly vitorlázó tudást, és kiemelkedő csapatmunkát igényel a vele való eredményes hajózás.” – mondta Nagy R. Attila, a Principessa csapatfőnöke.
Ebbe az embert próbáló helyzetbe csöppent Michelisz Norbert és Nádas Tamás, Európa-bajnok műrepülő, akitől szintén idegen a közeg, hiszen igazán otthonosan a fellegekben érzi magát.
„Szenzációs volt! Motorcsónakkal kivittek minket a hajóhoz, megdöntötték és úgy szálltunk át. A fiúk engedték, hogy átvegyük az uralmat a fedélzeten, ahol egyébként nagyon jó a hangulat, érződik, hogy mennyire összeszokott a csapat. Én magam hobbi vitorlás vagyok, szóval nem volt idegen a közeg. Egyszer családi körben hajóztunk egy hónapon át, ahol magamnak kellett mindent kitapasztalni, szóval megedződtem a rengeteg kalandban. Itt leszek a Kékszalagon is, légi bemutatót tartok majd a nyitó és záró napokon.” – mondta Nádas Tamás, az év műrepülő pilótája.
Az átlagos vitorlásokhoz képest a Principessa meglepően gyors, valóban mintha utcai autó után versenyautóba, vagy utasszállító gép után sportrepülőbe ülnénk. Szükség is van a tempóra, hiszen a Balaton megkerülése során a július 14-16. közötti Kékszalag nagydíjon közel 200 kilométert kell megtenniük minél gyorsabban. A legénység alaposan felkészült, a kormányt a többszörös magyar bajnok Rauschenberger Miklós fogja, akinek a taktikai iránymutatást nem más adja, mint Fináczy György, hazánk egyik legtapasztaltabb tókerülő specialistája.
Hogy Michelisz Norbert és Nádas Tamás szerencsét hozott-e a csapatnak, az néhány nap múlva kiderül, de az már nem kétséges, hogy a Principessa két újabb szurkolót szerzett magának.
Forrás: Just Creative
Fotó: Szántó Áron