fbpx

MVM Flottabajnokság – újabb BYC-es érmekkel

MVM flottaAz MVM Sportegyesület idén is megrendezte 2013. június 15-17. között az MVM Magyar Laser Flottabajnokságot, az MVM Társaságcsoport részét képező Paksi Atomerőmű tulajdonában levő balatonfüredi Koloska Kikötőben.

A versenyvezetőséget Fluck Benedek és Sipos Péter alkotta, a Versenybíróság elnökének tisztét pedig Böröcz Bence töltötte be.

A kedvezőtlen időjárási- és szélviszonyok ellenére a verseny jó hangulatban zajlott, de a meghirdetett nyolc futamból összesen két futamot sikerült megvalósítani az első versenynapon. A verseny többi napján parti halasztást kellett elrendelni a gyenge szél miatt.

Szerencsére ez a két futam így is éppen elég volt ahhoz, hogy a verseny eredményes legyen.

A versenyen induló BYC-es versenyzők ismét szép eredményeket értek el, ezúton is gratulálunk nekik.

A Laser Standard hajóosztályban az U19 kategóriában Litkey Balmaz állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezzel együtt összetettben pedig a 8. helyen végzett.

A Laser Radial férfi mezőnyében világbajnokunk, Vadnai Benjámin mindkét futamot megnyerte, így az U19 kategóriában és összetettben is magáénak tudhatja az első helyet. Az összetett második helyezettje az idén Laser 4.7-ről Laser Radialra váltó Takács Levente lett, míg Dávid Dániel a 11. helyen, Pálinkás Mátyás a 13. helyen, Varga Dániel pedig a 21. helyen futott be.

Hasonlóan szép eredmények születtek a Laser 4.7 hajóosztályban is. A férfi U16 kategóriában, megvédve tavalyi elsőségét, Vadnai Jonatán ismét maga mögé utasította a mezőnyt, és összetettben is megszerezte magának az első helyet.  A lányok is jeleskedtek a versenyen, akik közül Érdi Mária végzett az első helyen a női U16 kategóriában, és összetettben is ő lett a győztes. Laser 4.7-es versenyzőink közül összetettben az U18 kategóriában versenyző Edelényi-Szabó Viktor a 22. helyen, az U16 kategória képviselője, Jámbor Attila pedig a 32. helyen végzett.

A flottabajnokság tehát szép eredményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagította versenyzőinket, akiknek a verseny felkészülési lehetőséget is nyújtott a közelgő Groupama-OTP Balaton Laser Worlds világ-és Európa-bajnokságokra.

Gratulálunk Mindenkinek!

Végeredmény itt.  Fényképek a BYC Facebook oldalán.