Sikeresen kezdték az évet Cadet-osaink a CECC sorozatban – beszámoló Csomesztől
Már hagyomány, hogy minden év májusában Poznanban veszi kezdetét a CECC sorozat. Ebben az évben sem volt ez másként. 3 nemzet 50 hajója mérte össze tudását május 13-15 között ezen a nem túl nagy tavon.
A versenyen a maximális 9 futamot sikerült levitorlázni, változatos szélviszonyok között. Első nap erős nyugati szélben 4 gyors futammal kezdtek a versenyzők. Második nap gyenge délies szélben nem volt ilyen szerencsénk, és csak két futamot sikerült teljesíteni. A harmadik napon aztán újra nyugatias szélben 3 futammal fejeződött be a verseny.
3 egységünk képviselte a BYC-es színeket. Mindhárom egységünk kiemelkedően teljesített!!
Varró Gábor – Váradi Miklós az első futamban nem igazán találta a helyét. A másodiktól azonban fantasztikusan vitorláztak végig a versenyen. Kevés nemzetközi tapasztalatuk ellenére magabiztosan vitorláztak folyamatosan az első 10 hely valamelyikén.
Ennek a kiegyensúlyozott teljesítménynek az eredménye az összetett 7. hely, ami korosztályukban a dobogó második fokát jelentette.
Kristóf Julianna – Jeney Máté friss párosunk is remekelt. Többször volt szükség Julcsi rutinjára és jó meglátásaira, hogy a futambeli gyengébb kezdéseket orvosolják, de ez szinte mindig sikerült is. Két gyengébb futamot teljesítettek, de a másik 7 futamban kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak. Az összetett 8. hely megszerzése remek teljesítmény volt tőlük.
Fabacsovics Márk- Németh Boldizsár szereplése is kellemes meglepetés. Az első napi erősebb szélben nem találták a ritmust. Később, a gyengébb szelekben aztán magukra találtak, és nagyszerű futam eredményeket produkáltak. Utolsó napi jó szereplésüknek köszönhetően megszerezték az összetett 23. helyet a mezőnyben.
A rendezők ebben az évben is kitettek magukért. Mind a vízen, mind pedig a parton flottul mentek a dolgok. A nem túl ideális körülmények ellenére minden futamot sikerült megrendezni. A parton pedig folyamatos programokkal szórakoztatták a gyerekeket.
A díjkiosztó ünnepségen minden versenyző kapott ajándékot, így mindenki mosolyogva távozott a versenyről.
Büszkén tekinthettem a fiatalokra az elért nagyszerű eredmények elérése után.
Remélem ez önbizalmat ad nekik, és a következő versenyeken is hasonló sikereket érnek majd el.
Gratulálok mindenkinek: Csomesz