Szüreti Regatta 2010 – Kassai Endre tollából

Ferkóékkal péntek este érkeztünk meg Alsóőrsre, és bár Lackóék már elintézték napközben a nevezést, természetesen betértünk tiszteletünket tenni a TVSK-ba; részben ráköszönni az ismerősökre, részben belekóstolni Both Gábor remek boraiba. A nevezett hajóegységek száma akkor járt 150 körül, ahogy vélhetőleg néhány vidámtekintetű sporttárs pulzusa is, az arcok kipirultsága legalábbis erről árulkodott.. Az éjszakát Csopakon töltöttem, ahol Eszti és Lackó voltak a házigazdáim. Tekintettel a másnapi rajtra, elég hamar nyugodni tértünk.

Ferkóék hajója, a Triton egy gyönyörű ELAN340-es. Már vitézkedtünk vele jó párszor, rögtön az első versenyén „aranyat hozott” a Csillagtúrán – azóta ugyanott még egy bronzot is. Ezúttal Ferkónak, mint kormányosnak a munkáját négyen segítettük: a nővére Kati, Lackó, jómagam és igazi mocó minőségében Vince, Ferkó nagyobbik (öt éves) fia.

A korai kelést követően időben ki is futottunk és az ÉK-i szelet a rajtvonal északi végéről kívántuk megfogni. A rajtunk jól sikerült, enyhén raumban tudtunk haladni spinakkerrel a Csőig. Ahogy átértünk, mi nem akartunk „pattanni egyet” a déli parton a földvári kikötő szájában, hanem hamar Badacsony felé vettük az irányt. A Nyugati-medencében még erősebb szél fújt, mint a Keletiben, a szélmérő rendesen 20 csomó fölötti értékeket mutatott, a sebességmérő pedig fel-felszaladt 9 csomó fölé – igazán elégedettek lehettünk a tempónkkal. Különösen az tűnt szokatlannak, hogy még Zánka magasságában is láttuk az élen haladó Sirocco-t, pedig más túraversenyeken jobban le szokta lépni a mezőnyt. De a szinte teljesen irányba fújó hátszél nem igazán kedvezett nekik sem. Szinte pillangózni való totális hátszélben ültünk fel újra és újra a hullámok hátára, és az erős szélre való tekintettel a halzolásokat óvatoskodva hajtottuk végre. Lackóval felváltva fordeckeltünk illetve kötélkezeltünk, a vitorlaállításokat Kati is folyamatosan segítette, Vince pedig végig aktív volt, és tanult a nagyoktól.. J Amelyik versenytárs megpróbált raumba fordulni, szinte azonnal fetrengeni kezdett a vízen. A spinakkerek némelyike rögtön büntette, és megfektette a raummal próbálkozó hajókat, láttunk olyat is, amelyik kénytelen volt kiengedni a schottjait és a spí végül zászlóként lobogott az árbóccsúcson. (Az abszolútban harmadikként befutó Asso kormányosa mesélte este az ételpultnál kígyózó sorban, hogy az addig előttük haladó 70-es cirkáló, az Orpheus rendesen halászni kezdett a spíjével – nem sokkal a befutó előtt – így ezért tudták egyáltalán megelőzni, és nyolc másodperccel előbb befutni.)

Számunkra az utolsó fél kilométer tartogatott még egy meglepetést. Éppen a befutó előtti utolsó halzolásunkhoz helyezkedtünk, Ferkó jól el is találta a manőver helyét. Ekkor azonban a spí zöld schottja lekapcsolt, a vitorlába kapó szél a kötélszárat a korláthoz vagy a vantnihoz csapva egyszerűen felnyitotta a seklijét a spí lee- sarkánál, az meg persze rögtön kilobogott. Ez különösen fájó volt annak tükrében, hogy addigra kényelmes előnyt harcoltunk ki kétszemélyes párharcunkban az egyik X-35 vitorlással szemben, ami így elveszni látszott. Ferkó habozás nélkül döntött; az utolsó métereken nincs idő a félig leakadt spível bajlódni, úgyhogy spí le, fock ki és pillangó.. A dagadó spíjével nálunk persze gyorsabban haladó X-35 méterről-méterre dolgozta le a hátrányát. Feszült percek volta, de végül több, mint egy hajóhossznyit sikerült rájuk verni (ehhez persze kicsit le is kellett őket szorítani Csilláékra a befuttató hajón) ami jót tett a kedélyállapotunknak. Megint csak nyolc másodperc, ennyin múlott.. J

A befutót követően rögtön a kikötőbe hajóztunk, ahol tavaly például rendezőmotorosok fogadtak minden hajót, és azok mutatták egyből a kikötőhelyeket is. Ilyen idén nem volt. A parti személyzet sajnos nem állt a helyzete magaslatán. „3.45 széles a hajó!” – kiabáltuk ki, mire emberünk rámutatott egy helyre: „ide álljatok be, ez 3.50″. Hát mégsem, mert beszorultunk. És a következő két cölöp közé is, amit mutatott, alig sikerült kikecmeregni. Nyilván illene képben lenni a kikötőhelyek méreteiről. Végül egy üres helyre álltunk be közvetlenül a partra, egy szintén versenyző, de már kikötött Scholtz32-es mellé. Elkezdtünk végre lazulni kicsit, kicseréltük a Lazy Jack kötelei végén a műanyag akasztókat és éppen a spíbaumot szereltük, amikor egy kedves sporttárs érkezett, és kérte, hogy hagyjuk el a kikötőhelyüket, mert megérkeztek.. Addigra persze egy darab hely sem maradt sehol, úgyhogy Ferkó elindult Szigliget felé. Hát ez telitalálat volt! Bájos, gyönyörű kikötő, szinte üresen, gondozott, zöld pázsitján öröm volt mezítlábaskodni, a sok muskátli pedig igazolta, hogy a „Balaton legvirágosabb kikötője” címet nem ultin nyerte a kikötőmester. Éppen egy testvér-hajó mellé sikerült kikötni, így egyből össze lehetett vetni a másik ELAN340-es felszereltségét a miénkével. Vince mocó rögtön felszaladt a slaggal és egy kefével a hajóorrba, és kérés nélkül nekiállt szépen az orrból hátrafelé haladva letisztítani a decket. A hajóért érzett felelősséget már igen fiatalon elsajátította.. A kikötő kertjében egy rendezvénysátor alatt kis ünnepségre készültek, az egyik bérlő norvég barátaival tartott szülinapi partyt. A kikötő mindannyiunkat lenyűgözött, még egyikünk sem járt itt korábban. Az összekészülődést követően betaxiztunk Badacsonyba, és a Szegedy Róza házzal szemben, a Rózsakő étteremben kezdtünk. A gyönyörű panoráma és a bor szeretetének hullámai még ebbe a tengerszint feletti magasságba is felsodortak néhány sporttársat. Ettünk-ittunk, és mivel szemerkélni kezdett, magának a legendás Rózsakőnek a megtekintését legközelebbre hagytuk.

A kikötőből közben izgalmas hírek érkeztek: hajóosztályban (YS1/2) harmadik (?) „dobogós” ki tudja milyen eredményt futottunk.. Persze rohantunk megnézni a kiírást. Valóban érdekesek voltak az abszolút és az előnyszámmal korrigált eredmények is. Mivel a YS osztályokban csak ez az utóbbi számít, a szombati futamra máris egy első helyet érezhettünk a zsebünkben! Ez kellően lelkesített minket, egyúttal súlyos kihívást is jelentett: valahol az első néhányban kell majd végeznünk a vasárnapi második futamon, ha biztosítani szeretnénk a dobogós helyünket. Azután következett az ünneplés; mindent megettünk és megittunk, amit a szervezők jóvoltából étel- és italjegy formájában megkaptunk a nevezésnél. Az ellátás remek volt, és az elfogyasztott borok hatása érződött rajtam is, amikor végre nyugodni tértem..

Tekintettel a szigligeti éjszakázásra, még a tervezettnél is korábban futottunk ki vasárnap reggel a kikötőből. A kikötő egyébként szinte álmos nyugalommal vette tudomásul az ébredésünket. Reggelre az előző esti szülinapi party minden nyoma eltakarítva, a mosdóknál semmilyen sorbaállás, a büfében a kávénkat hamar megkapjuk – számos hozzáadott érték az ilyenkor ismert badacsonyi marina-állapotokhoz képest.. Azzal a meggyőződéssel siklottunk ki a piros-fehér és a zöld-fehér csíkos oszlopok között, hogy ide még biztosan visszatérünk! A meglepetés a nyílt vízen fogadott minket. Csupán pár kilométerre észak-keletre – a badacsonyi kikötő előtti térségben – vagy 150, a rajtvonalon fel-alá cirkáló hajó látványára voltunk felkészülve. Ehelyett senkit nem láttunk.. Még az is felmerült bennem egy pillanatra, hogy ennyire elaludtuk volna a rajtot?.. De hát akkor is kellene látnunk a mezőnyt a távolban, ha más nem – tisztán el lehetett látni még a Tihanyi félszigetig is. Egy gyors telefon a rendezőkkel tisztázta, hogy a viharosnak ígérkező időjárásra való tekintettel a vasárnapi futamot törölték. Nyilván a szigligeti kikötőben sem a hangjelzést, sem a zászlókat nem láthattuk. Eltartott egy kis ideig amíg feldolgoztuk a hírt.. A kis csalódottságot, ami az izgalmasnak ígérkező futam elmaradása miatt ült ki az arcokra, hamar feledtette a felismerés, hogy akkor vajon a szombati futam eredményei alapján hirdetnek eredményt? Mindenesetre nincs más hátra, irány haza..

Rajtunk kívül talán egy tucatnyi vitorlás vágott neki az útnak a Keleti-medencében lévő kikötőik felé. Az út elég viszontagságos volt, a szélmérő 35-37 csomókra is felszaladt, a jó másfél méteres hullámok átcsaptak a hajón, a decken és a cockpiten egyaránt. Gyakorlatilag percenként zúdult több vödörnyi víz mindannyiunkra. Kicsi felüdülést csupán a Félsziget szélárnyékában eltöltött egy-két perc jelentett, de azután Alsóőrsig is ugyanúgy folytatódott a hánykolódás. A nap hőse egyértelműen Vince volt: a hatalmas hullámzásban a kajütben sem lehetett megmaradni a rosszullét veszélye nélkül, emiatt az utat ő is nagyrészt a megdőlt cockpitben, a szélnek és a ránk zúduló víznek kitéve tette meg – zokszó nélkül. Egyetlen mosolyfakasztó megjegyzése volt – Ő nagyon akart jönni a versenyre, de azt nem gondolta, hogy a hazaút ilyen lesz.. J

Nyilván jövőre is ott leszünk, és nem csak a díjkiosztó miatt, hanem az ismétlés szándékával! J

Kassai Endre

Szolgáltatott néhány olyan tanulsággal számunkra a verseny, amelyeket érdemes lenne megfontolni a következő Szüreti Regatta rendezésekor. Nyilván nem találtuk fel velük a spanyolviaszt, de hátha csak egy részét megfontolják, számos kényelmetlenségtől megkímélhetjük magunkat és egymást.

• Badacsonyban írjuk ki a hajóhelyekre, hogy ide be lehet állni, esetleg a hajóhely méretét (pontosan) vagy segítsék motorosok a helytalálást.
• Ha kiállunk a hajónkkal, miközben tudjuk, hogy több mint 150 versenyben lévő hajó fog délután bezúdulni a kikötőbe, akkor jelezzük valamilyen módon, hogy ami helyünk foglalt lesz aznap is. Ennek klasszikus módja: az egyik kikötőkötelet keresztbe rakni a cölöpökön, vagy egy műanyag tasakba bújtatott papír felirattal a cölöpre tűzve.
• Miután Badacsonyban ilyenkor a hajóhely sosem elég, érdemes lenne beszélni a szeptember végére majdnem üres Szigligeti kikötővel – akár a gyerekesek, nyugalomra vágyók, később beérkezők rejteke is lehet – egyúttal biztosítani kellene 18-24 óra között a folyamatos taxi-kisbusz kapcsolatot a két kikötő között. (Vízkeleti Pistinek pl. nem csak UAZ-a, hanem kisbusza is van: 30/9395346) Vagy hasonló kooperáció az ábrahámhegyi TVSK kikötővel.