fbpx

Újabb bajnokunk van – de most kivételesen nem vitorlázásban

GalgoczyGalgóczy Tomi a vitorlázáson kívül a sízésben és a vívásban is jeleskedik. 2011. május 14-15-én zajlott Gödöllőn az Újonc Kardvívó Magyar Bajnokság. Tomi a tavalyi egyéni harmadik helyén szeretett volna javítani. Az egyéni verseny során a döntőbe vezető utolsó csörtéjét bár 15:2-re megnyerte, azonban annak során megsérült olyannyira, hogy a kezét a folytatáshoz le kellett fagyasztani.  Ezután már nem tudott továbbjutni.

Másnap folytatódott a Magyar Bajnokság a csapatversenyekkel, ahol már a kevésbé fájós kezével, csapattársaival az elődöntőben az előzőnapi bajnokkal felálló Kárpáti együttesét győzték le szoros küzdelemben. A döntőt Gödöllőn, a gödöllői csapattal vívták. Az ellenfél jobban kezdett, a viadal közepén már 12 ponttal vezetett, majd Tomi 4 pontos hátrányban 36:40-es állásnál állt fel a pástra a döntő küzdelemre az egyéni ranglista második helyezettjével, akit korábban még sohasem sikerült legyőznie.  Sápadtan, de rendkívül eltökélten vívott.

A koncentráltságnak és az összeszedettségnek köszönhetően kiegyenlített 42:42-re, majd mindenki megdöbbenésére simán bevitte a győzelmet jelentő három találatot.

Magyar bajnok lett vezetésével a csapat – életében először.

Sok szép hasonló eredményt kívánunk! Hajrá Tomi!